2012. május 17., csütörtök

Goyentyr kaer történelme (4. rész) - A Különválás


A legtöbb tettest sikerült elfogni, őket börtönbe vetették. A Kaer Tanács, amiben nagyrészt még mindig a Goyentyrt alapító elfek voltak többségben, halálra ítélték a tetteseket. Az illúziómágia gyakorlását törvényen kívül helyezték. és szigorú irányítás alá helyezték a bányákat. Senki nem vállalta azonban Rashomon templomának újjáépítését, a romok elhagyatottan állnak és a köznép körében a Mohóság Temploma néven maradt fenn.

Az esemenyek után a Bányászcéh elkezdte komolyan venni a törpék motivációit és jobban megértették hogy mi vezetett a tragédiához. A céh képviselői hivatalosan kérvényezték a bányászok részesedésének megemelését, de a történteken feldühödött elf tanácstag lenéző megjegyzést tett a törpkre, ami nyíltszíni harchoz vezetett a tanácsteremben. Az érintetteket kitaszították a tanácsból, de a feszültség a fajok között a tetőfokára hágott. A törpék rabszolgáknak érezték magukat, az elfek pedig rablóknak és bűnözőknek tartották a törpéket, főleg azokat akiknek közük volt a katasztrófához. Az elkövetkező években, évtizedekben a faji feszültség a tetőfokára hágott, majd lassú szegregáció indult meg a kaerben, a különböző fajok képviselői egyre kevésbé akartak egymás közelében élni.

Lassan de biztosan, a Rhuz csarnok a törpék otthonává vált, míg az elfek nagyrésze a Selunar csarnokba költözött. Amikor a főépítész meghalt, a feszültség súlyossá vált. Korábban a tekintélyének köszönhetően mindkét fél adott a szavára. Utódjáról ez közel sem volt elmondható: Tarkus nyíltan a bányászok mellé állt és  lázadást szított minek köszönhetően a tanács börtönbe záratta és feloszlatta a Bányászcéhet, ami a törpék számára elfogadhatatlan volt. Hamarosan összecsapás összecsapást követett, a bányászkalapácsok hosszúkardokkal csaptak össze és vér folyt a kaer utcáin.. A törpék túszokat ejtettek és Tarkus kiadatását kövelték. A kaer a faji gyűlölet katlanjává vált.

A kaer történelmének fontos mérföldköve lett, amikor az Osokor csarnokban lakó emberek, orkok és más fajok megelégelték a harcokat és elzárkózták csarnokukat a központi Tanácsi csarnoktól. Az első alkalommal a történelemben a kaer egy része teljesen elszakadt a többiektől, a társadalom pedig az összeomlás határára került. Az Osokor csarnok lezárása ébresztőként hatott a hadakozó felekre. Az indulatok ugyan nem csitultak, de belátták a béke és fegyverszünet szükségességét. Végül minden csarnok lezárta a kapuit a többiek előtt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése